Mit lehet tenni, ha nagyon kileng a boxzsák?

Sokan kérdeztétek már tőlünk, hogy mit csináljatok a nagyon kilengő boxzsákkal. Először is arra kell rájönni, hogy miért mozog annyira a boxzsákunk.
Mit lehet tenni, ha nagyon kileng a boxzsák?

Ha a zsák kisebb méretű, Te pedig nehezebb súlycsoportot képviselsz akkor értelemszerűen egy zsákolás alatt jobban kileng, mozog a boxzsák. Nagy csodákat ilyenkor nem lehet tenni, bár van pár trükk, amiről később beszélünk.

Ha nagy méretű a boxzsák és meglehetőse nehéz is, akkor két dolog miatt mozoghat:
- vagy tolod az ütéseket, lököd a zsákot, amitől kileng (A technikádon kell javítani, megfelelő ütőtávot kiválasztani, stb),
- vagy olyan nagy az ütő-, rúgóerőd, hogy mindenképpen érdemes lekötni a zsákot.

Másik kérdés, amit fel szoktak tenni: Gond-e, ha kileng a boxzsák?
A válasz rá: nem.

Hiszen egy mozgó célpontnál, (kilengő boxzsáknál) jobban kell a lábmunkát erőltetni. Ahogy mozog a célpont, mi is mozgunk vele, leforgatjuk, kilépünk ütőtávolságból, majd közelebb lépünk, megállítjuk egy balegyenessel, ugyan úgy mint küzdés közben.

Összegezve egy mozgó zsák jobban szimulálja az ellenfél mozgását. Arról nem is beszélve, hogy egy nehéz boxzsák, ami meg sem mozdul az az ízületeinket is kikészíti hosszú távon.

Tehát, ha mozog a zsák az nem baj, de mégis hogy lehet valamilyen módon lekorlátozni ezt a mozgást. Erre persze van megoldás.

A gyártók a legtöbb boxzsák aljára rávarrnak egy heveder fület. Ebbe a kis fülecskébe egy sima gumipókot akasztva megoldható a túlzott kilengés. A padlóba például egy hintakampóba lehet rögzíteni a gumipók másik felét. Ha nem szeretnénk szétfúrni a parkettát, akkor egy súlyzótárcsa, vagy bármilyen nehezék megfelel a gumi rögzítésére.

Másik megoldás, ha van edzőpartner: fogja a zsákot edzés közben!

Összegezve a normális mértékű kilengéssel nincsen gond. A túlzott kilengésnél pedig gumipókkal, valamint a technikánk javításával lehet a nagy mértékű mozgást csökkenteni.

Kapcsolódó termékek
Boxzsák töltőanyag

AkcióPredator 4 darabos kis boxzsák szett

Predator 120 cm-es boxzsák, sárga

Menu
Fel